C S I L L A G K R I S T Á L Y

Útkereső - nem emberi testben élő lények vagyunk spirituális lelki tapasztalatokkal, hanem sokkal inkább spirituális lények emberi testben és emberi tapasztalatokkal


Schüssler -féle biokémiai sók a gyógyító gyakorlatban

schussler.jpg

A 19. század végén Jakob Moleschott holland kutató fedezte fel, hogy az ásványi anyagoknak milyen fontos jelentősége van az egészségre. Moleschott felismerte, hogy az ember csak akkor marad egészséges, ha a sejtek életéhez szükséges ásványi anyagok állandóan rendelkezésre állnak a megfelelő mennyiségben és megfelelő arányban. Erre a felismerésre alapozva fejlesztette ki szenzációs terápiáját egy orvos, Wilhelm Heinrich Schüssler. Kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy az emberi életnedvek és szövetek, csontok és szervek különböző arányban tartalmazzák az egyes ásványi sókat. / Minden esetben 12 ásványi vegyület fordult elő./ Ebből arra következtetett, hogy ez a 12 ásványi vegyület nélkülözhetetlen az emberi szervezet számára, hogy hiányuk betegségeket okoz, és pótlásával ezek a zavarok gyógyíthatók. Schüssler kizárólag az általa felfedezett 12 fő sóval dolgozott. Úgy kellett őket átalakítani, hogy a test beteg sejtjei számára is elérhetők legyenek. A homeopátiában alkalmazott hígítással az ásványi anyagokat olyan finoman eloszlatják, hogy képesek lesznek áthatolni a sejtmembránon. A homeopátiás elkészítésnek köszönhetően a sók már a nyálkahártyán keresztül, az emésztőrendszer első szakaszában hatni kezdenek. Az ásványi anyagok életfontosságú természetes anyagok, amelyeknek nincs mellékhatása. Mivel gyorsan befogadják őket a sejtek képesek a megzavart ásványháztartást helyreállítani, a zavar megszűnik, a szervezet öngyógyító mechanizmusai aktivizálódnak.

                                      so.jpg

A Schüssler által kifejlesztett gyógyszerek tabletta formájában szedhetők / létezik golyócska, folyadék, kenőcs is /, tejcukorban oldott sók / egy savas és egy bázikus elem/ formájában. A Schüssler- sókat nagy dózisban és kis időközökben kell bevenni, hogy a hiányzó anyag minél előbb a szükséges helyre érkezzen. Leggyakrabban a D6 potencia használt, kivételt csupán a Schüssler által másként potenciált Calcium fluorátum, a Ferrum phosphoricum és a Silicea képez, ezeket D12-es hígításban alkalmazzák.

dscf2468.jpg

Schüssler sók segítségével kezelhetünk :

- akut, azaz hirtelen fellépő betegségeket (pl. influenza,             vesegörcs, lumbago)
- krónikus betegségeket (pl. aranyér, visszér)
- hiányállapotokat (az ásványi sók hiánya látható eltéréseket hoz létre az arcon, melyek az arcdiagnosztikát elsajátítva egyértelművé válnak számunkra)

Schüssler sók segítségével bizonyos betegségek megelőzhetővé válnak, hiszen sok esetben még azelőtt nyilvánvalóvá válik egy- egy ásványi só hiánya, hogy az betegséget okozna.
Alapszabály, hogy a kezelést csak addig kell folytatni, amíg tünet van. Tehát pl. influenza esetén nem szükséges, sőt nem is tanácsos a biztonságosság elvét követve folytatni a Ferrum phosphoricum kezelést, ha megszűntek az influenzás panaszok. Krónikus esetben, ha javulást észlelünk, érdemes a szedés gyakoriságát csökkenteni. Arcdiagnosztikával észlelt hiányállapot esetén 2-3 hónapos kúrát érdemes folytatni. Természetesen nem várható el, hogy a terápia után a páciens bőre egy kisbaba bőréhez váljék hasonlatossá, azonban megfelelő életmód és táplálkozás esetén a szervezetnek elég ideje van, hogy rendezze az ásványi só hiányos állapotot. Ezekben az esetekben sok elváltozás- pl. bőr elszíneződés- megszűnik, bizonyos elváltozások előrehaladása pedig megállítható. Például nagyon kifejezett értágulat esetén - esztétikai szempontból egyrészt a folyamat megállítása, másrészt mérsékelt javulás lehet a cél.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 16
Tegnapi: 40
Heti: 203
Havi: 629
Össz.: 188 889

Látogatottság növelés
Oldal: Schüssler sók
C S I L L A G K R I S T Á L Y - © 2008 - 2024 - csillagkristaly.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »