C S I L L A G K R I S T Á L Y

Útkereső - nem emberi testben élő lények vagyunk spirituális lelki tapasztalatokkal, hanem sokkal inkább spirituális lények emberi testben és emberi tapasztalatokkal



                      mosoly.jpg


Reinkarnációs szerződés - Te is megkötötted!

(Ismered az apró betűs részeket is?)


§1 Ön kap egy testet. Ez a test új és egyszeri. Senki más nem kapja ugyanazt a testet.

§2 Ön kap egy agyat. Ajánlatos ezt értelmes módon használni, de ez nem előírás.

§3 Ön kap egy szívet. A legjobb eredményeket akkor éri el, ha agyát és szívét kiegyensúlyozva használja.

§4 Leckéket is kap. Senki más nem kapja pontosan ugyanezeket a leckéket és senki sem vállalhatja át Öntől ezeket.

§5 Azt tehet, amit csak akar. Minden, amit másokkal szemben elkövet, visszatér Önhöz.

§6 Egy lecke addig ismétlődik, míg teljesen meg nem értette. Akár inkarnációkon keresztül.

§7 A szerződés mindenkire egyenlő érvényben vonatkozik. Nincsenek kiváltságok, akkor sem, ha néhányan ezt állítják. A kézzel bejegyzett változtatások nem érvényesek.

§8 Tükröket kap, hogy tanuljon. Sok tükör úgy néz ki, mint egy test. Azért vannak, hogy megmutassák azt, ami Önben van.

§9 Ha teste elpusztul, vagy már nem működik, újat kap. Persze ez egyes esetekben várakozási idővel járhat.

§10 Az inkarnációs szerződés akkor jár le, ha minden lecke kielégítő eredménnyel zárul.

§11 Az, hogy mi számít kielégítőnek, Ön határozza meg!


Hasznos tippek és tanácsok:

- Nem cél, hogy a test elhagyásakor minél több pénzünk legyen.

- Az ismertség és kedveltség nem jár bónuszpontokkal.

- Ne mások hibáihoz igazodjon.

- A szabályok arra valók, hogy az ember felülvizsgálja őket.

- Mások állításai a célról elterelhetik a figyelmet.

- Semmit sem ronthat el. Legfeljebb tovább tart.

- A SZÍVÉN keresztüli különleges kapcsolat segítségével Ön minden válaszhoz hozzáféréssel rendelkezik.

- Az oktatási termen belül minden reagál a SZÍV kisugárzására.

- Az oktatás termének rongálása olykor korlátozásokhoz vezethet.

- Senki sem vállalhatja át az Ön, saját magáért vállalt felelősségét. - Az erőszak soha nem vezet megoldáshoz.

- Hasznos megfigyelni, mely helyzetek ismétlődnek.

- Amennyiben az az érzése, hogy SEGÍTSÉGRE van szüksége, KÉRJEN segítséget. Minden elképzelhető segítség megadatik Önnek, csak KÉRNIE kell.

- A drogok, legyenek legálisak vagy illegálisak – meghamisíthatják a leckék általi érzékelést.

- Csak mert mindenki egyféle módon viselkedik, még nem azt jelenti, hogy az a helyes.

- Ritkán van csak egy helyes megoldás.

- Kérvényezheti a megbocsájtást.

- Különleges záradék nincsen.

- Önt szeretik. Akkor is, ha Bronxban vagy Szomáliában van. Minden más illúzió.

- A leckék különleges alkalmak, melyek a fejlődést szolgálják. Nem rossz szándékból vannak.

- Saját testünket másokra bízni kockázatokkal járhat.

- Másokat a fejlődésükben megakadályozni nem hoz semmiféle hasznot.

- Kiváltképpen az éjjeli órákban alkalma nyílik, hogy elhagyja testét. A testen kívüli tapasztalatok nem tárolódnak a testben illetve az agyban.

- Saját testével játszadoznia jogában áll. Amennyiben mások testével szeretné ezt tenni, kérje beleegyezésüket.

- Nincs értelme puskázni.

- Aki életbiztosítást kínál Önnek, az csaló.

- A tudományos szakvélemények és a szent írások az összezavarást szolgálják.

- Nem az a cél, hogy Elsők legyünk.

- Nem az a cél, hogy cool-ul nézzünk ki.

- Az Ön helyzetében Önnél jobb benyomást senki más nem tenne.


Kiegészítés:

Az inkarnáció szándékos befejezése haszontalan ügyintézést von maga után. Nem Ön az egyetlen, akinek kételyei vannak az inkarnációs szerződés értelmét illetően. Mivel Ön a szerződéshez beleegyezését adta, hasztalan azon keseregni, hogy Ön itt van. Jelen szerződés fel nem bontható.

forrás: http://fenytar.com/egyeb/reinkarnacios-szerzodes-%E2%80%93-te-is-megkototted/ IWIWShare


Görbe tükör

A spiritualitás egyik alaptézise, hogy testünk energia háztartásáért egy csakra-rendszer felelős. A csakrák soros kapcsolásban összekötött energiabigyók; a legkülönbözőbb színekben fellelhetőek. Pont úgy működnek, mint a karácsonyfa-égők: ha egy kiég, akkor rántja a többit is, úgyhogy inkább ne bántsuk őket. A csakrák színük és elhelyezkedésüknek köszönhetően különböző képességekkel bírnak. Ha valamelyik csakra jobban érvényesül, mint a többi, az kényesen lelepleződik mindennapi oritentálódásunkban is:

1. csakra: Piros Foglalkozás: bányász, agrármérnök, dokumentum-filmes, láborvos, metróépítő, sírásó…

2. csakra: Narancs Foglalkozás: szex-filmes, pornószínész, exhibicionista, pedofil, urológus, nőgyógyász…

3. csakra: Sárga Foglalkozás: diktátor, újgazdag, politikus, bélgyógyász, császár, akció-filmes…

4. csakra: Zöld Foglalkozás: kardiológus, romantikus-filmes, Harry Potter rajongó, túlbuznyák…

5. csakra: Ciánkék Foglalkozás: prédikátor, hívatlan-prókátor, botrány-filmes, unalmas tanár, gégész…

6. csakra: Királykék Foglalkozás: tudós, nem tudós, filozofálós, STAR WARS rajongó, sci-fi-filmes…

7: csakra: Lila Fogalakozás: Isten

Mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy a spiritualitás szerint minden Egy. Nem Kettő, vagy Három! Egy és kész. Bizonyítása az, hogy ha ennél több lenne, akkor már nem lenne Egy, így a továbbiakban a dolog értelmetlen lenne (egyes források szerint azért "Egy", mert az egyet sokkal könnyebb leírni, mert csak Egy vonal). Minden, ami egynél több csak illúzió.

Spirituális fogalmak:

Ego: A spiritualitás által igazságtalanul leminősített én-komplexum, aki a sok támadás és értelmetlen kötözködés miatt folyamatosan védekezésre és visszatámadásra kényszerül. Mivel szegény ki lett csapva a magasabb dimenziókból, így boldogságát jobb híján kénytelen a pénzben, hatalomban és szexben keresni.

Vonzás-törvénye: Ezen elmélet szerint mi emberek egy marha erős mágnest hordunk a szívünk alatt, ami folyamatosan vonz be mindet, amit csak magunkban talál. Kikapcsolni és formatálni képtelenség, így állandó működése egy idő után már elég idegesítő (egy ismert megvilágosodottnál ez annyira túlzásba ment, hogy állandóan nők és Rolls-Royce-ok tapadtak a testéhez).

Kereső tanítvány: Önbizalom hiányos, alacsony önértékelésű, fölöslegesen sokat elmélkedő vegetáriánus ember. Lehet nő vagy férfi.

Spirituális mester: Az a fajta ember, akire mindenki figyel, de senki sem érti, hogy mit is mond. Helyette félreértik. Viszonylag kevés van belőle. Előfordulási helyeik: Magas hegyek, teteje… és alja; nirvána; templom; erdő…

Ismertebb spirituális mesterek:

Maharshi: Arról ismert, hogy húszévnyi üldögélés és várakozás után rájött, hogy végre csinálni is kéne valamit. Ez igen nagy dolog volt, mert az emberek többségének egy egész élet alatt nem jut ez eszébe. Állítólag az ő nevéhez fűződik, a TM kifejlesztése (ami azt jelenti: „TE MUTÁNS”). Innen eredeztethető a „transzmutáció” kifejezés is. Nem sokat lehetett látni… film is csak egy van róla a youtube-on...

Osho: Pornófilmes, és autókereskedő. Szabadidejében néha tanított is. Úgy világosodott meg, hogy rázuhant a Hold. Az Ő nevéhez fűződik a dinamikus meditáció feltalálása is; ilyenkor néhány érdekes ember összeül és folyamatosan üvölt. Lényegére még nem jöttek rá a tudósok, de töretlenül vizsgálják (CERN).

Eckhart Tolle: Ő egy igen szerény ember. Úgy tudjuk, hogy egyszer beleragadt a jelen pillanatba, és azóta sem tud onnan kijönni, viszont folyamatosan erről beszél. Megvilágosodását az idegösszeomlása okozta, és tanítását is erre alapozza. Mikor azt mondja, hogy „ITT” és „MOST”, az emberek annyira megijednek, hogy rögtön meg is világosodnak. Ezen kívül igencsak telhetetlen ember hírében is jár. Legújabb könyvének a címe is ezt sugallja: az „Új Föld”-nek lényege, hogy neki már nem elég a mostani Föld, neki egy új kell!

Sri Chinmoy: Hivatásos elefánt- és repülőgép-emelő kisiparos. Igen sokat futott, és erre tanítja az embereket is. Tőle tanult II. János Pál pápa, Teréz anya és Forrest Gump is. Azon kevés mesterek egyike, aki elérte a szahadzs szamadhi-t. Elemzők egyelőre bizonytalanul értelmezik ezt a furcsa kifejezést, de a hangzásából ítélve a legújabb indiai akciófilm címét sejtik mögötte.

Dr. David Hawkins: Megvilágosodott pszichológus. Éppen ezért meg is választották azonnal az elmebetegek és sorozatgyilkosok védőszentjének. Hozzá köthető azon részletes kasztrendszer kidolgozása, mellyel át próbálta hidalni a gazdagok és szegények közötti elméleti szakadékot. A szinteket 0-1000-ig kalibrálta. 1000-nél magasabb szintek azért nincsenek, mert a mérőműszerének akkora már lemerültek az elemei és elfelejtette azokat kicserélni. A szintek alapján az alacsonyabb értékeknél sok pénz, hatalom, szex és élvezet van; magasabb szinteken pedig nincs semmi csak béke és szeretet. Érthetetlen módon az emberek nagy része inkább az alacsony értékek felé orientálódott. Bár ennek betudható az is, hogy állítása szerint a legmagasabb szint milyensége már kimondhatatlannak minősül, így értelemszerűen elég nehéz hozzá reklámkampányt csinálni.

A Plejádok Fényküldöttei: Az Intergalaktikus Marketing és Reklámterjesztési Ügyosztály, egyenesen az Szíriuszról. A nagyérdemű Intergalactical Movie Present legújabb, világsikerű filmjét hirdetik (címe: „Hullám a Fekete Lyukból”) melynek előzetesét már le lehet tölteni minden mentális és asztrális csatornán. A nagyszabású szuperprodukció premierje a Magellán-felhők hiper-8D-mozijában lesz bemutatva 2012. december 21-én. Sajnos egyesek itt a Földön ezt is félreértelmezték, és most (megint) készülnek egy "világvégére"… Legutóbb a „Nostradamus: Kalandozó a Csillagok Közt” című film keltett egy kisebb tömeghisztériát."


A sikeres prédikáció:

„A jó prédikáció titka a jó bevezetés és a jó befejezés, a kettő közti idő pedig a lehetőségekhez képest a legrövidebb legyen”- George Burns

Isten kacaja:

Hogyan nevettetheted meg Istent? Mondd el neki a terveidet.

Isteni humor:

" Bocsáss meg, ó Uram, hogy egy kicsit viccelődtem rajtad, és én is megbocsájtok azért, hogy hatalmas viccet csináltál belőlem." (Robert Frost)

cooltext550913553.gif


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 30
Tegnapi: 50
Heti: 167
Havi: 1 405
Össz.: 188 100

Látogatottság növelés
Oldal: Mosoly :)
C S I L L A G K R I S T Á L Y - © 2008 - 2024 - csillagkristaly.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »