Egy idős indián ember így írta le belső küzdelmeit. " Két kutya él bennem. Az egyik hitvány és gonosz, a másik jó. A gonosz folyton a jó ellen harcol." Amikor megkérdezték, melyik kutya fog győzni,az öreg egy pillanatra elgondolkozott,majd így válaszolt: " Amelyiknek többet adok enni!"

---

         

                               Lábnyomok

Tengerpartot álmodtam.

A végtelen fövenyen életemet kerestem az otthagyott nyomokban.

Kettő pár lábnyom haladt szorosan egymás mellett, ismerni véltem enyémet, a másik néhol megszakadt.

"Ahol a létem kínba fúlt és lelkem háborúja dúlt, mikor a sorsom mostoha, és futnom nem volt sehova, mikor a legnehezebb a kereszt, a ború, a baj, a jajj nem ereszt, épp akkor hagytál magamra?!" néztem kérdőn az én Uramra.

"Az életem a kezedbe tettem, én Tenéked hűséget esküdtem, és cserébe akkor megígérted, hogy életem végigkíséred. De nézd csak, Atyám, ott a homokban, a legnagyobb rosszban, fájdalomban az ösvényen két pár lábnyom helyett csak egy pár issza a tengervizet."

Rám nézett az Úr s kézenfogott: "A reád mért kiszabott sorsod te magad bíztad Istenedre, s egyedül nem hagytalak sose. Ott, hol csak egy pár nyom halad, és az a másik megszakad, legnehezebb próbák alatt, téged vállamon hordoztalak!"

Szerzetes               

A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:

- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?

A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:

- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?

Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba: Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.

A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:

- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?

A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak: - Saját arcunkat látjuk a kútban!

- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat...

Istennel beszélget egy ember.                

- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol?

Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az embernek elkezdett csorogni a nyála. Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni. A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva. Isten ekkor azt mondta:

- Amit most láttál, az a Pokol volt. Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással. A szent ember ekkor azt mondja Istennek:

- Én ezt nem értem! - Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak "képesség" kérdése, ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.

          A paraszt és a szamár

    Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált! Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni.

A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.

                             

Calcuttai Teréz anya : Az Élet Himnusza

Az Élet egyetlen esély – vedd komolyan,

az Élet szépség – csodáld meg,

az Élet boldogság – ízleld meg,

az Élet álom – tedd valósággá,

az Élet kihívás – fogadd el,

az Élet kötelesség – teljesítsd,

az Élet játék – játszd,

az Élet érték – vigyázz rá,

az Élet vagyon – használd fel,

az Élet szeretet – add át magad,

az Élet titok – fejtsd meg,

az Élet ígéret – teljesítsd,

az Élet szomorúság – győzd le,

az Élet dal – énekeld,

az Élet küzdelem – harcold meg,

az Élet kaland – vállald,

az Élet jutalom – érdemeld ki,

az Élet élet – éljed!

                                  

                                    Ír áldás

Legyen időd a munkára - ez a siker ára.

Legyen időd a játékra - ez az örök ifjúság titka.

Legyen időd a nevetésre - az a Lélek muzsikája.

Legyen időd a gondolkodásra - ez az erő forrása.

Legyen időd az olvasásra - ez a bölcsesség alapja.

Legyen időd, hogy kedves légy - ez a boldogsághoz vezető út.

Legyen időd, hogy szeress és Téged is szeressenek - ez isteni kiváltság.

                     Régi magyar áldás

                      

Áldott legyen a szív, mely hordozott,

És áldott legyen a kéz, mely felnevelt,

Legyen áldott eddigi utad,

És áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,

Hogy másoknak is fénye lehess.

Legyen áldott a Nap sugara,

És melegítse fel szívedet.

Hogy lehess enyhet adó forrás

A szeretetedre szomjazóknak,

És legyen áldott támasz karod

A segítségre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad

Minden hozzád fordulónak,

Legyen áldást hozó kezed Azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod,

Légy vigasz a szenvedõknek.

Légy te áldott találkozás Minden téged keresõnek.

Legyen áldott immár Minden hibád, bûnöd, vétked.

Hiszen, ki megbocsátja, Végtelenül szeret téged!

Õrizzen hát ez az áldás,

Fájdalomban, szenvedésben,

Örömödben, bánatodban,

Bûnök közti kísértésben.

Õrizze meg tisztaságod,

Õrizze meg kedvességed.

Õrizzen meg önmagadnak,

És a Téged szeretõknek.

                 A vízhordó és a cserépedény 

                   

Kínában egy vízhordónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ment ez így: a vízhordó csak másfél edény vizet szállított a házába. Természetesen a tökéletes edény büszke volt teljesítményére, hiszen feladatát jól teljesítette. De szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultul érezte magát, hogy csak fele annyit tudott teljesíteni. Két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordót a pataknál:

- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé. A vízhordó így válaszolt a cserépedénynek:

- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon nőnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. minden nap te locsoltad őket, amig visszasétáltunk. Két éve leszdem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha te nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

                   

                       Látogatóban Istennél

Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:

- Az én idom végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi? - Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?

- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.

- Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?

- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is. Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:

- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük.

Hun miatyánk

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK

BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.

ELŐTTÜNK SZENT NEVED,

S TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,

MAGADON VISELED.

BÜNEINKET MINT MÁSNAK,

NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET KISÉRTÉSEKEN ÁT,

S LEFEJTED RÓLUNK A GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,

MINDÖRÖKTÖL KEZDVE, LEGYEN MINDÖRÖKRE.

Kr.u.410-460 keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva. Kijevi Nemzeti Múzeumban van.

Történet a halakról

Néhányan, akik hitetlenek voltak, Jézushoz jöttek és szóltak:

- Azt mondtad nekünk, hogy az életünk Istentől való, de mi soha nem láttuk Istent, nem is ismerünk ilyent. Meg tudod mutatni nekünk azt, akit te Atya - Anyának és az egyetlen Istennek nevezel? Mi nem tudjuk, hogy létezik-e Isten.

Jézus pedig így felelt nekik, mondván:

- hallgassátok meg a példabeszédem a halakról.

Egy folyóban a halak beszélgettek egymással és szóltak:

- azt beszélik, hogy a mi életünk a vízből való, de még soha nem láttunk vizet, nem is tudjuk, hogy mi az. Más halak, akik okosabbak voltak a többieknél, szóltak:

- hallottuk, hogy a tengerben él egy okos és tanult hal, aki minden dolgot ismer. Menjünk el hozzá és kérjük meg, mutassa meg nekünk a vizet.

Így aztán néhányan felkerekedtek, hogy megkeressék a nagy, bölcs halat. El is jutottak végül a tengerbe, ahol a hal élt és feltették neki a kérdést. És amikor ez a hal hallotta őket, így szólt hozzájuk:

-Oh, ezek a halak! Okosak vagytok ti kevesek, akik kerestek. A vízben éltek, mozogtok és léteztek; és a vízbe fogtok visszatérni. A vízben éltek, de nem tudtok róla!

Ugyanígy éltek Ti is Istenben és mégis engem kértek: mutasd meg nekünk Istent! Isten mindenben benne van és minden Istenben van!

Kőbe vésve

Két barát ment a sivatagban. Előzőleg összevesztek, és egyikük képen törölte a másikat, aki anélkül, hogy szólt volna bármit is, beleírta a homokba:"Ma a legjobb barátom lekevert egyet!"

Mentek tovább a sivatagban, egy oázishoz értek, ahol elhatározták, hogy megfürödnek. Az a barát, aki kapott egy pofont, fuldokolni kezdett,de a másik kimentette. Magához térvén, kőbe véste: "Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!"

A barátja megkérdezte:

Mikor megütöttelek, homokba írtad. Most meg kőbe vésted. Miért?

A másik azt válaszolta:

Mikor valaki megbánt, csak homokba szabad írnunk, hogy a megbocsátás szele eltörölje a szavakat. De ha valaki jót tesz velünk, vessük kőbe, hogy senki se törölhesse el.

TANULD MEG SÉRELMEIDET HOMOKBA ÍRNI, A JÓSZERENCSÉIDET PEDIG KŐBE VÉSNI!!!!!

Azt mondják, egy különleges emberrel találkozni, akit tisztelsz. egy pillanat műve. Megszeretni egy nap elég, de az illető elfelejtéséhez már lehet, hogy kevés egy élet.

Oldal: Tanmesék, idézetek
C S I L L A G K R I S T Á L Y - © 2008 - 2024 - csillagkristaly.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat